Kojot

Kojot

Canis latrans

A prérifarkasokkal való együttélés

Háttér: A prérifarkasok eredetileg nem Connecticutban éltek, de az elmúlt 100 évben elterjedési területüket kelet felé terjesztették ki a nyugati síkságokról és az Egyesült Államok középnyugati részéből, Kanadán keresztül az északkeleti és közép-atlanti államokba. A prérifarkasokat először az 1950-es évek közepén jelentették Connecticutban. A következő 10 évben a legtöbb prérifarkas-jelentés Connecticut északnyugati részéről érkezett. A prérifarkasok végül az egész államra kiterjesztették elterjedési területüket, és ma már Connecticut ökoszisztémájának részét képezik. A prérifarkas az egyik olyan vadon élő állatfaj, amely alkalmazkodott az ember által megzavart környezethez, és képes a lakott területek közvetlen közelében is boldogulni.

Kiterjedési terület: A prérifarkas eredetileg az Egyesült Államok nyugati síkságainak lakója volt, de ma már Alaszkától délre Közép-Amerikáig és keletre, az atlanti tartományoktól az Egyesült Államok délkeleti részéig előfordul.

leírás: A tipikus prérifarkas hasonlít egy kicsi, vaskos német juhászkutyára, de több tulajdonsága is megkülönbözteti a kutyától. A prérifarkasok általában karcsúbbak, széles, hegyes fülekkel; hosszú, kúpos pofával; sárga szemekkel; karcsú lábakkal; kis lábakkal; és egyenes, bozontos farokkal, amelyet alacsonyan a földön hordanak. A bunda (szőrzet) általában szürkésszürke színű, krémszínű vagy fehér alsó résszel, de a színezés változó, az egyedek szőkés, vöröses és szénszínű bundával rendelkeznek. A szőrzet színe nem változik a nemek között. A legtöbb prérifarkas hátán sötét szőrzet és fekete végű farok található, amelynek tövéhez közel egy fekete folt található, amely egy jellegzetes illatmirigyet takar. Azonban nem minden prérifarkas rendelkezik fekete jegyekkel.

A keleti prérifarkas nagyobb, mint nyugati társa. A legtöbb felnőtt példány az orrtól a farokig körülbelül 48-60 hüvelyk hosszú, és 30-50 kiló közötti súlyú, a hímek jellemzően többet nyomnak, mint a nőstények.

Élhely és táplálkozás: A prérifarkasok opportunisták, és sokféle élőhelyet használnak, beleértve az olyan fejlett területeket, mint az erdős külvárosok, parkok, strandok és irodaparkok. Az a képességük, hogy túléljenek és kihasználják az ilyen “ember alkotta” élőhelyeken és azok környékén található táplálékforrásokat, a prérifarkasok észlelésének és az ezzel kapcsolatos konfliktusok számának növekedését eredményezte. A prérifarkasok tápláléka elsősorban egerekből, mókusokból, mókusokból, nyulakból, szarvasokból, némi gyümölcsből, hullákból és – ha van – szemétből áll. Egyes prérifarkasok kisállatokat, baromfit és kis háziállatokat is zsákmányolnak. Connecticutban a felügyelet nélkül tartott háziállatok, különösen a szabadban tartott macskák és kistestű kutyák (25 fontnál kisebbek) ki vannak téve a prérifarkasok támadásainak.

Élettörténet: A prérifarkasok monogámok. A hím és a nőstény általában több évig tart fenn párkapcsolatot. Connecticutban a szaporodási időszak januártól márciusig tart, a vemhességi idő pedig körülbelül 63 nap. Bár a felnőtt egyedek képesek saját odújukat ásni, gyakran egy elhagyott erdei mormota- vagy róka odút is kibővítenek. A kölykök tavasszal születnek (április és május közepe között), és az alom mérete 1-től akár 12 kölyökig is terjedhet; az átlag Connecticutban 7. Mindkét felnőtt gondoskodik a kölykökről, és ha zavarják őket, készségesen elszállítják őket. A kölykök körülbelül 6-8 hetes korukban elválasztódnak, és 8-13 hetes korukban kezdenek a felnőttekkel együtt vadászni és táplálékot gyűjteni.

A családi csoport általában ősszel vagy a tél elején bomlik fel, amikor a kölykök szétszélednek. A fiatal prérifarkasok nagy távolságokat is megtehetnek, hogy új területeket keressenek, ami gyors kolonizációs potenciált ad ennek a fajnak. Bár a keleti prérifarkasok a kilencedik hónapban már majdnem kifejlettek, közel kétéves korukig nem szaporodhatnak.

Érdekes tények: A keleti prérifarkasok általában nagyobb méretűek, mint nyugati társaik. A legújabb genetikai kutatások a keleti prérifarkasok nagyobb méretét a kanadai szürke farkasokkal való kereszteződésnek tulajdonítják.

A prérifarkasok biológiailag képesek a házi kutyákkal való szaporodásra, bár több akadály miatt ez ritkán fordul elő. Például mind a hím, mind a nőstény prérifarkasok csak rövid ideig termékenyek az év során. Emellett a fiatal prérifarkasok ritkán maradnak életben, mivel a nőstény prérifarkassal szaporodó házi kutyák nem maradnak vele, hogy segítsenek a szülői gondozásban. A prérifarkas és a házi kutya párosításából származó utódok gyakran terméketlenek.

A prérifarkasok különböző hangokat használnak az egymással való kommunikációhoz. A legismertebbek az üvöltések, a vonyítások és a magas hangú kiáltások, de ugatnak, morognak, jajgatnak és visítanak is. Az egyhangúan üvöltő családi csoportok azt az illúziót kelthetik, mintha egy tucatnyian vagy még többen lépnének fel együtt. A prérifarkasokat leggyakrabban hajnalban és alkonyatkor hallani. A szirénákra és tűzoltófüttyökre azonban a nap bármely szakában és éjszaka is reagálhatnak.

A prérifarkasok szociális egységét a felnőtt pár és a kicsinyeik alkotják; találkozhatunk velük egyedül, párban vagy három vagy több fős csoportokban. A párosodott párok területeket tartanak fenn, amelyeket szagjelekkel jelölnek meg, és megvédik más prérifarkasokkal és rókákkal szemben.

A prérifarkasok hallása, látása és szaglása jól fejlett.

A prérifarkasok általában 25-30 mérföld/órás sebességgel futnak, de üldözés esetén 35-40 mérföld/órás sebességre is képesek. Emellett erős úszók is.

A prérifarkasokkal való együttélés

Amint a prérifarkasok egyre gyakoribbá váltak, megnőtt a lakosság aggodalma a háziállatokra és az emberekre, különösen a gyerekekre támadó prérifarkasok miatt. Bár egyes prérifarkasok merész viselkedést tanúsíthatnak emberek közelében, annak kockázata, hogy egy prérifarkas megtámadjon egy embert, rendkívül alacsony. Ez a kockázat növekedhet, ha a prérifarkasokat szándékosan etetik, majd megtanulják az embereket az élelemmel társítani.

A prérifarkasok megtámadják és megölik a háziállatokat, különösen a macskákat és a kistestű (25 kilónál kisebb súlyú) kutyákat. A háziállatok védelmének legjobb módja, ha nem engedjük őket szabadon futni. A macskákat zárt helyen kell tartani, különösen éjszaka, a kistestű kutyákat pedig mindig pórázon és szoros felügyelet alatt kell tartani. A háziállatok védelmére hosszú távú megoldást jelent a kennel vagy prérifarkasbiztos kerítés telepítése. Ezenkívül a háztulajdonosoknak meg kell szüntetniük a prérifarkasok számára vonzó egyéb forrásokat, például a szabadban hagyott állateledelt, a komposzthalmokon lévő ételmaradékot és a gyümölcsfák alatt lévő rothadó gyümölcsöket.

A kojoták számos haszonállatot megtámadnak, de a legnagyobb veszélynek a juhok és a szárnyasok vannak kitéve. A prérifarkasok nagyon kevés veszélyt jelentenek a lovakra és a szarvasmarhákra. A prérifarkasok támadásának valószínűsége csökkenthető az érzékeny jószágok és baromfik éjszakai karámozásával. Egyes kerítések hatékonyan kizárják a prérifarkasokat, de gondos karbantartást igényelnek. A prérifarkasok pusztításának csökkentésére sikeresen alkalmaznak házőrző kutyákat. Az elhullott baromfi vagy haszonállatok eltávolítása és megfelelő ártalmatlanítása erősen ajánlott megelőző intézkedésként. A szabadban hagyott hullák vonzhatják a prérifarkasokat, és közelebbi és gyakoribb kapcsolatba hozhatják őket az élő állatokkal. Az állattartók csapdázással vagy lövéssel távolíthatják el az állatállományukat megtámadó prérifarkasokat.

A házak közelében vagy lakott területeken látott prérifarkasok ritkán veszélyeztetik az emberek biztonságát. A prérifarkasok Észak-Amerika-szerte nagy számban fordulnak elő, mégis csak nagyon kevés emberre irányuló támadásról számoltak be. Mint sok más állat, a prérifarkasok is hozzászokhatnak az épületekhez és az emberi tevékenységhez.

SEMMILYEN esetben ne etessük a prérifarkasokat! NE tegyen ki élelmet semmilyen emlős számára. A háztulajdonosoknak meg kell szüntetniük minden olyan táplálékforrást, amely vonzó lehet a prérifarkasok számára. Takarítsa el az etetők alatti madármagot, a kedvtelésből tartott állatok eledelét és a lehullott gyümölcsöket. A szemetet és a komposztot állatbiztos tárolókba zárjuk.

A prérifarkasokat hangos zajjal (kiabálással, légkürttel vagy edénycsörömpöléssel) és agresszív viselkedéssel (pl. karral hadonászva, botokat dobálva, kerti slaggal permetezve) próbálhatjuk elriasztani. A háztulajdonosoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy ha megfelelő élőhely közelében élnek, a kerítés lehet az egyetlen módszer arra, hogy a prérifarkasokat teljesen kizárják a házak közelében való közlekedésből. Ritka esetekben a prérifarkasok eltávolítására irányuló erőfeszítések indokoltak lehetnek.

A prérifarkasok leginkább éjszaka aktívak, de nappal is lehetnek aktívak, különösen a fiatalok felnevelési időszakában és a hosszabb nyári napokon. A nappali aktivitás önmagában nem utal veszettségre. Úgy tűnik, hogy a prérifarkasok kevéssé fogékonyak a Connecticutban előforduló “mosómedve” vagy közép-atlanti veszettségtörzsre. A prérifarkasok fogékonyak az Észak-Amerikában máshol előforduló veszettségtörzsekre és más gyakori kutyabetegségekre, mint például a szopornyica. A szarkoptikus rüh, egy parazitás betegség, nagyszámú prérifarkast érinthet, különösen akkor, ha a populáció sűrű, és nagy az átvitel esélye. Connecticutban sokukat az utakon az autók is elpusztítják.

Connecticutban legális a prérifarkasok csapdába ejtése és vadászata. A vadászoknak és a csapdázóknak szigorú törvényeket és előírásokat kell betartaniuk. A vadászok és csapdászok kötelesek jelenteni és megjelölni a prérifarkas prémeket, mielőtt azokat eladják, cserzik vagy szerelik. Különleges rendelkezések vonatkoznak a magánterületen december 1. és január 31. között a prérifarkasok csapdába ejtésére használt földi vadászkészülékek használatára. A prérifarkas vadászati és csapdázási idényre vonatkozó további információkért tekintse meg a Connecticuti vadászati és csapdázási útmutatót.

A technikai segítségnyújtási tájékoztató sorozatot 75 százalékban a vadállomány helyreállításához nyújtott szövetségi támogatás – Pittman-Robertson (P-R) program finanszírozza. A P-R program a sportlőfegyverek, lőszerek és íjászfelszerelések értékesítésére kivetett jövedéki adóból biztosítja a finanszírozást. A finanszírozás fennmaradó 25 százalékát a Connecticut Wildlife Division fedezi. (rev. 2/2009)